Lepenye Tamás webnaplója

Olvasom egyszer a virtualization.info-n az IDC épp aktuális jelentését, ebben az áll, hogy

“Microsoft saw its virtualization license shipments decline 16% year over year, due to the continued depreciation of Virtual Server 2005. However, Hyper-V showed a sharp increase of 54%, one year after its official launch and entrenching itself into 4th place while it cannibalizes itself into the number 3 position, past Virtual Server 2005.”

Rögtön utána olvasom a hwsw.hu-n a Microsoft negyedéves teljesítményéről az összefoglaló cikket, abban is ezt a részt:

“Különösen jól, mondhatni érthetetlenül jól teljesítettek a cég szervertermékei. A Servers and Tools divízió forgalma nem csökkent, hajszállal felülmúlta a tavalyit, ami az erősen megzuhant vállalati kiadások közepette egészen meglepő teljesítmény - az x86 szerverek fogalma például nagyjából ötödével eshetett vissza a negyedév során. A Microsoft a Windows Server, SQL Server és System Center termékek eladásainak erősödésével magyarázza a produkciót. Az üzemi nyereség 23 százalékkal 1,28 milliárdra erősödött.”

Köztudott, hogy a Microsoftnak nincs “virtualizációs” licence. Van neki Windows-a, a virtuális gépek, meg az alattuk dolgozó Hyper-V kiszolgálók felügyeletét pedig a System Center termékek látják el.

Most akkor kinek higgyen az ember? Az IDC piackutatásának vagy a Microsoft tőzsdei jelentésének?

Csak vicceltem.

Szinte hetente egyszer belefutok egy olyan kérdésbe, hogy ez vagy az az alkalmazás támogatott-e ilyen vagy olyan hypervisoron. Általában persze el lehet mondani, hogy az SVVP program erre jó választ ad. Néha azonban az ügyfelek hivatalos választ várnak. Márpedig ilyet készíteni – tekintettel a rengeteg hypvisor, az azon futó még több operációs rendszer verzió, és a még annál is több alkalmazás változat miatt – ugyancsak bajos.

Ezen a helyzeten próbál változtatni az SVVP oldalon található Support Policy Wizard. A varázsló segítségével három lépésből hivatalos választ lehet generálni a minket érdekelő alkalmazásról.

1. Adjuk meg az alkalmazásunk nevét és javítócsomag számát. (Pl.. Exchange 2003 SP2)
2. Második lépesben adjuk meg a hypervisor típusát,  vendég operációs rendszer verzióját és architektúráját.
3. Megkapjuk a hivatalos támogatási álláspontot (Supportability statement)

A fenti példában egy Exchange 2003 SP2-vel “játszottam”. A végső álláspont az, hogy az Exchange 2003 csak Virtual Server 2005 R2 alatt támogatott.

A listában szereplő hypervisorok a cikk írásnak pillanatában: Hyper-V (nincs különbség a 2008-as és a 2008 R2-es változat között), Citrix XenServer 5, 5.5; VMware vSherep 4; ESX 3.5 update 2,3,4; Esxi 3.5 update 3,4; SUSE Enterprise 10 SP2; Cisco WAAS Virtual Blades 4.1.

A Microsoft erőssége, hogy plaformot készít. A Hyper-V sem más, mint egy olyan alap, amelyet a partnerek tetszés szerint egészíthetnek ki, és készíthetik el a maguk megoldását.

Pár héttel ezelőtt a VMWorld-ön jelentette be a piacvezető, hogy adatközpontok közötti gépmozgatást fog támogatni működés közben. Szép! A katasztrófatűrés nem egy szoftver, vagy egy dobozos termék. Egy komplett megoldás, amelyet a virtualizáció segíthet, gyorsíthat és egyszerűbbé tehet. A bejelentés konkrétan a VMware, az EMC és a Cisco együttműködéséről (is) szólt.

A Microsoft rendszeres lesajnálást kap, hogy rendre lemarad a technológiai trendekről. Különösen így tartják ezt a virtualizáció területén. Pedig ez a lemaradás sokkal kisebb, mint azt sokan gondolják. Erre egy szép példa a SteelEye megoldásával kombinált Hyper-V fürt, amely adatközpontok között képes virtuális gépeket mozgatni. A SteelEye biztosítja a tároló rendszerek közötti replikációt és a fürtintegrációt, a Hyper-V pedig a gépek működés közbeni mozgatását.

Még egyszer: ez nem egy konkrét megoldás. Csupán egy komponens, amely fontos részét képezheti egy katasztrófa-tűrő rendszer kialakításának. Szükség van itt még a hálózat beállítására, a sávszélesség belövésére, a változás-kezelés helyes lekövetésére és még folytathatnánk.

A demonstráció viszont arra jó, hogy bemutassa: pusztán a hypervisor már nem akadálya a megoldás kialakításának.

Az Hyper-V Server 2008 R2-ről szóló előző cikket elküldtem egy szakmabéli, virtualizációval foglalkozó kollégámnak, mert kíváncsi voltam a véleményére. Elolvasta, megköszönte, majd mosolyogva annyit mondott, hogy “elértétek az ESXi szintjét”. Bevallom, meglepett a válasz. A cikk végső soron arról szólt, hogy a Hyper-V Server 2008 R2 elődjével szemben mindazt a tudást hozza, amit a Hyper-V platform nyújtani tud.

A történet azonban meg is fordítható: vajon milyen képességekkel rendelkezik az ingyenes(*) Hyper-V R2, amely csak lincenc díj ellenében kapható például a VMware-nél? Nem feltétlenül olyan funkciók ezek, amelyeket csak kis- vagy közepes szervezetek igényelnek. Ellenkezőleg: néha nagyon is nagyvállalati követelményekről van szó. Lássuk:

1. Tartománytagság. – A világ legelterjedtebb hálózati operációs rendszer címtára az Active Directory. A tartománytagság előnyeit nem kell ecsetelnem: jobb biztonsági modell, jobb felügyelhetőség, házirendek, távfelügyelet stb. A Hyper-V Server 2008 R2 magától értetődően képes a tartomány-tagságra, sőt, fürtalkotáshoz ez elengedhetetlen a számára. A VMware infrastruktúrában, ha van vCenter, a ESX/ESXi gépeknek nem kell tartománytagoknak lenniük ahhoz, hogy az AD integráció megvalósuljon. A vCenter elvégzi mindazt, ami az integrációhoz szükséges – elsősorban a felhasználói fiókokhoz rendelt szerepek definiálására és ellenőrzésére (authorization) kell gondolni. Ha azonban nincs vCenter, akkor nincs ez a fontos integrációs pont sem.

2. Lemezegység hozzáadása működő virtuális géphez  - A funkció mindkét platformon elérhető, de a Microsoft megoldásában ez a képesség a Hyper-V Server 2008 R2-ben is benne van, nem csak a Windows kiszolgálókban. A VMware futó géphez hardvert csak az Advaced vagy afeletti csomagok esetén enged hozzáadni.

3. Esemény-vezérelt feladat-ütemezés – A VMware Felhasználók Magyarországi Egyesületének ülésén láttam egy olyan képességet, hogy a vSphere rendszer a vCenter segítségével képes arra, hogy bizonyos események bekövetkezésekor adott válaszreakciót – pl. egy script futtatását vagy e-mail elküldését hajtson végre. Az előadó ecsetelte, hogy sokat bővült az események köre, példaként pedig azt hozta fel, hogy a rendszer SMS-t küld neki, ha a kollégái létrehoznak egy új virtuális gépet. A kérdésemre, vajon ez a funkció melyik alrendszer része, azt a választ kaptam, hogy a vCenter-é. Nos, ez a képesség a Hyper-V Server 2008 R2-ben is megvan, azzal a különbséggel, hogy BÁRMILYEN eseményre lehet egyszerű vagy összetett feladatot megfogalmazni, ütemeztetni és végrehajtatni. Ne legyen senkinek kétsége: nem ez a módszer a világ legjobb menedzsmentje. De ha nincs összetett eseménygyűjtő, kezelő rendszerünk, akkor nagyon is jól jön. A Microsoft ezért a képességért nem kér pénzt.

4. 6 magosnál több processzorok támogatása – Olyan nincs is! Valóban, a nyolcmagos CPU-kra 2010 elejéig várni kell, s akkor is csak drágán juthatunk hozzájuk. Eltart még egy darabig, amíg általánosan elterjedtek lesznek. Az első példányokat valószínűleg nagyvállalatok vásárolják majd, nekik meg lesz pénzük. Tényleg? Meglehet. De az is lehet, hogy nem jön jól, ha néhány tucat új processzorhoz egyben új licenceket is vásárolniuk kell.

5. Több mint 256 GB memória támogatása – Ilyen sincs, igaz? A munkám során eddig a legtöbb memória, amit egy gépben láttam, az 128 GB volt, a 256 GB egészen biztosan nagyon ritka. Ma még. Egy bizonyos: valamennyi cég akkor szokott támogatni valamit, ha azt le is tesztelte. Márpedig mind a Microsoft, mind a VMware 1 TB-nyi memóriával ellátott gépek támogatását vállalja. Akkor ez a technológia létezik is. A különbség annyi, hogy ezen dimenzió mentén (vagyis a memória nagysága miatt) a Microsoft nem számol fel licenc költséget, legalábbis a virtualizációs szerepkör esetén nem.

6. Energia-takarékos processzor használat – OK. Ez már nem a szférák világa. (Freudi elszólás :-)). A virtualizáció egyik alapvető hajtóereje, hogy a fizikai kiszolgálók egyenként kihasználatlanok, miközben – feleslegesen – energiát emésztenek fel. A virtualizáció önmagában hatalmas energiamegtakarítást jelent – platformtól függetlenül. A tudomány állása szerint viszont ennél is többet lehet tenni: a virtualizációs gazdagépek fogyasztását is érdemes csökkenteni. A VMware rendelkezik egy remek megoldással, úgy hívják Distributed Power Management. Ennek segítségével valóban szépen meg lehet takarítani további áram-számlát, csupán egy gond van vele: azok az ügyfelek profitálhatnak belőle, akik Enterprise vagy Enterprise plus csomagot birtokolnak. (Arról nem is beszélve, hogy az Enterprise csomag megszűnik.) Ezzel szemben a 2008 R2-es szerver generáció valamennyi tagja, így a Hyper-V Server 2008 R2 is használhatja a beépített “Core parking” funkciót, és mindazokat az egyéb fejlesztéseket, amelyek energiamegtakarítást eredményezhetnek. (Egy szép dolgozat összefoglalja, mi mindent tud ezen a téren a 208 R2-es széria). A core parking segítségével például az operációs rendszer mikro, mili, néha egész másodpercre képes kikapcsolni a processzor egy-egy magját, ha arra éppen nincs szükség. Az saját méréseink szerint egy Windows Server 2008 R2 terheléstől függően 5-20%-kal fogyaszt kevesebbet, mint egy Windows Server 2003 R2. Ha elképzelünk egy Windows Server 2003 R2-t pl. VMware Serverrel, vagy Virtual Server 2005-tel, akkor azokhoz képest 20%-ot lehet nyerni az áramon. No, ezt a 20%-ot a Hyper-V Server 2008-cal ingyen be lehet gyűjteni. (Szándékosan nem az ESXi-t említettem itt, hiszen a mérések Windows Server 2003-as szerverekre vonatkoztak.)

7. Magas rendelkezésre állás virtuális gépek számára – Az IT szakemberek megegyeznek abban, hogy a virtualizáció és a magas rendelkezésre állás kéz a kézben járó megoldások. Hypervisor ide, “bare metal” oda, a hardveren mégiscsak egy operációs rendszer fut (Igen, az ESX és az ESXi is egy operációs rendszer.), Márpedig ezek karbantartása és/vagy váratlan meghibásodása a teljes virtuális gépparkunk leállásával jár, hacsak nem implementálunk valamilyen HA megoldást. A Hyper-V server első verziója nem tartalmazott HA képességeket, sőt, fel sem okosíthattuk erre. A 2008 R2 viszont egy nagyon jól skálázható (a manapság a VMware által divatba hozott kifejezésekkel: “érett” és “nagyvállalati környezetben bizonyított”) komponenst tartalmaz. Mi több, a tárolóalrendszer támogatása esetén földrajzilag elosztott  fürtöket hozhatunk létre – feltéve, ha ezt a tárolóalrendszer gyártója támogatja. Csak megjegyzem, hogy ezzel a Hyper-V Server 2008 R2 már nem csak a vSphere rendszerbe “harap bele”, hanem a VMware Site Recovery Manager megoldásába is. (A VMware HA már a vSphere Standard csomagnak is része, de az ingyenes ESXi önmagában nem képes rá.)

8. Működés közbeni virtuális gépmozgatás – A működés közbeni gépmozgatás a VMware kereskedelmi gépezetének köszönhetően ma a virtualizáció alapköve (pedig nem kellene annak lennie.). Hát jó! Ha alapkő, akkor legyen a platform része. A Hyper-V Server 2008 R2 képes működés közben, leállás nélkül virtuális gépeket egyik kiszolgálóról a másikra mozgatni. Nálunk Live Migration a képesség neve. Sőt! A tétet emelendő, egy blogbejegyzéshez írt megjegyzésében egyik fejlesztőnk azt is elárulta, hogy mivel a R2-es generáció támogatja a CSV-t és a többtelephelyes fürtözést, a live migration működik telephelyek között is – a tároló-alrendszer szállító támogatása esetén. Vagyis: a Microsoft nem kér pénzt azért, hogy telephelyek között mozgasson valaki virtuális gépeket – “Long distance VMotion”. (Azért nem eszik olyan forrón a kását. Ehhez azért rendesen meg kell konfigurálni a hálózatot is. Ettől a tény még tény. Mindehhez a hypervisorért nem kell fizetni.)

9. Multipath I/O harmadik gyártó eszközkezelőivel – Még a Windows Server 2008 debütált egy újraírt MPIO (Multipath IO) alrendszerrel. Ez tulajdonképpen egy keretrendszer hatféle terhelés-elosztási algoritmussal. Használata azonban egyáltalán nem kötelező. Semmi akadálya annak, hogy bármely tároló-gyártó, vagy HBA adapter-gyártó saját MPIO módszert használjon. Eszközkezelőt, amióta világ a világ, szabad volt írni a Windowsra, és az eszközkezelők használatáért a Microsoft sohasem kért pénzt. A vSphere esetén a harmadik gyártó MPIO megoldása csak az Enterprise Plus licenc megvásárlásával érhető el. (Ugyanakkor fontos elmondani, hogy beépített MPIO minden ESX/ESXi verzióban van.)

10. Csoportházirend – Amikor a vSphere “Host Profiles” funkciójáról először olvastam, rögtön rávágtam, hogy “DCM” (Ez a System Center Configuration Manager 2007 egyik új funkciója. Új a 2007-ben, vagyis jelenleg már két és fél éves.) Nem talált. A Host Profiles módszertana is, és hatása is más. Úgy működik, hogy veszünk egy referencia gépet, “lefényképezzük” a konfigurációját, majd az így elkészült sablont ráhúzzuk a többi gépre. Eredmény: teljesen egyforma beállítások. Van aki csak ügyes képességnek gondolja, pedig egy roppant fontos komponens. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fontosságát. A standard  konfiguráció automatizmus általi biztosítása elképesztő mennyiségű munkamegtakarítást jelent, potenciális hibákat zár ki, és bizonyosan megfelel azoknak az ellenőrző szerveknek, amelyek kívülről birizgálnak egy IT csapatot “megfelelés” ürügyén. A Host profiles nyolc alprofilból áll (memory reservation, Storage, Networking, Date & Time, Firewall, Security, Service, Advanced), találtam egy weboldalt, ahol képeket is láthatunk róluk.

Nem kérdés, hogy a Host Profiles értékes dolog, de van egy kis gond vele. A Hyper-V világában nem a DCM a megfelelőja, hanem a csoportházirend. (Még akkor is, ha más módszer alapján működik). A nyolcból minimum öt alprofil-t a házirendek kapásból tudnak. Sejtésem szerint a memory reservation és a Storage alprofil hozta képességek is benne vannak a GPO-ban, de ezt nem merem biztosan mondani, ki kellene próbálni. Szabványos konfigurációt szeretnénk egy Windows rendszeren?Használjunk csoportházirendet. Ingyenesen.

A lista biztos nem teljes lehet folytatni, de azt hiszem talán ennyi is elég, hogy megmutathassam: a Hyper-V Server 2008 R2 sokkal (sokkal-sokkal) több. mint egy ingyenes ESXi.

  ----------------

(*) – Ebben a cikkben tisztáztuk, hogy mit jelent az, hogy ingyenes a Hyper-V Server 2008 R2.

Eltelik még egy kis idő, mire kiderül, hogy vajon a VMware, a Microsoft, a Google vagy az Amazon “felhő informatikája” lesz a nyerő. Addig is, kényszerűségből és kíváncsiságból egyaránt, elkezdtem használni egy szolgáltatást “az égből”.

Történt egyik nap, hogy a feleségem belépő szintű Nokia telefonja bemondta az unalmast: eltörött a bekapcsoló-gomb, de úgy, hogy folyton nyomva maradt, egy-két óra alatt lemerítve az akkumulátort és lehetetlenné téve, hogy akár egyetlen gombot is meg lehessen nyomni. Oldalbordám a maga szokásos egyszerűségével a “Kérek egy telefont, de most" kéréssel fordult felém. Szerencsére nem kellett vásárolni menni. Még tavaly ősszel kaptam egy új telefont (és azóta nem számoltam be róla, tudom.), de nem kellett leadnom a régit, így aztán áttettem a Nokiából a SIM kártyát az iPAQ 514-es Windows okostelefonba. Előtte a SIM-re mentettem a névjegyeket, így a számok is megmaradtak. Tudni kell, hogy a feleségem megrögzött “nem számítástechnikus”, tehát például a telefont kizárólag telefonálásra és SMS-ezésre használja. Fényképezés, naptár, e-mail, GPS, zenehallgatás, rádió, mobil böngészés stb. stb. kizárva. Ezek után nem kellett hosszú oktatás, és már kész is volt a csere.

Másnap kezdődtek a panaszok. Hogy azt mondja: ebben a telefonban a nevekhez csak egy telefonszám tartozik. Ez a telefon levágta a neveket, nem jeleníti meg az ékezeteket stb. Hát igen, a SIM kártya képességei korlátozottak. Mivel már a második telefonjánál hordoztuk SIM-mel a névjegyeket, és már a második alkalommal fordult elő mindez, elhatároztam, hogy a problémát kiírtom, méghozzá úgy, hogy az kényelmes legyen mindenkinek: Emőkének legyen egy kipofozott névjegyalbuma, nekem meg egy automatikus módszerem arra, hogy minden leendő telefonjában garantáltan és hibátlanul megjelenjenek a névjegyei, anélkül, hogy nekem bármilyen Nokia szoftverrel kellene bajlódnom.

A megoldást a Windows Live névjegyek szolgáltatásban találtam meg. Mivel egy viszonylag gazdag kommunikációs eszköztárral megáldott készülék az iPAQ 514-es, sok más mellett van rajta Wifi is. Ha van Wifi, akkor otthon van neki Internet elérése. Emellett a készülékre telepítettek gyárilag egy Windows Live kliens for Windows Mobile-t, ami hotmail levelezés-szinkronizálást, Messenger üzenetváltást és névjegyalbum-szinkronizálást tesz lehetővé. Pont úgy, mint egy Exchange-Activesync páros esetén. Annyi volt csak a teendőm, hogy egy alkalommal inicializálni kellett a Live beállításokat (Megadni a Live azonosítót, engedélyezni a szinkronizációt, megadni az ütemezés gyakoriságát stb.) és már össze is kötöttem a mobiltelefont a “felhővel”.

Tapasztalatok:

A kezdeti beállítás után a szinkronizáció stabil, adatvesztés nem történt. A Windows Live-val történő kapcsolattartás kétirányú. Ha valamit rögzítek egy valódi PC-s böngészőben, az lekerül a telefonra, ha pedig a telefonon a névjegyekben módosítok egy mezőt, az felkerül a “felhőbe” (Mondhatni: nyitható ajtó, forgatható kormány). A SIM névjegyeket nem lehet azonnal Live névjegyekké tenni, hiába sugallja ezt a kezelőfelület. Előbb a telefon memóriájába kell másolni, majd az átmásolt nevet már “Windows Live névjeggyé” lehet konvertálni. (A fenti középső ábrán látható két SIM névjegy). Live névjeggyé csak csatlakoztatott állapotban lehet konvertálni egy normál névjegyet. Állandó GPRS/EDGE/UMTS stb. kapcsolatnál ez nem gond, a feleségemnek viszont ilyen kapcsolat még luxus, marad a wifi. Így viszont kompromisszumot kell kötni: nevet fel lehet venni, de este, amikor hálózat és internet közelébe kerülünk, el kell végezni a konverziót és szinkronizálni kell. Még egyszer: állandó kapcsolat esetén ez nem probléma.

Érdekes a mezők eltérő használata. A telefonban valószínűleg az Outlook mobile űrlapot használja a szoftver, a Live-nak pedig van egy másik, saját sablonja. (Tipikus MS betegség: az egyik csapat nem egyeztet a másikkal.) A szinkronizálás kiterjed a címre, mobil-, otthoni, és munkahelyi telefonszámra, névre, egyéb címekre stb. Mindkét oldalon megtalálható a “becenév” mező, ez azonban nem szinkronizálódik. Mindkét helyen létezik a “gyerekek” mező is, de ez sem szinkronizálódik. Végül a beosztás mező ugyan frissül, de nem tehető a névjegy kijelző sorába. Ez többféle problémát is felvet.

Először is vannak olyan emberek, akiknek ugyan tudjuk a nevét, de az nem fontos, sőt nem is keresünk rájuk. Náluk az a fontos, hogy mi a foglalkozásuk. A fenti képen látható egy festőmester névjegye. Úgy keresek rá a névre, hogy “Festő”, de a beosztás/foglalkozás nem jeleníthető meg kijelző-sorban. Ezért azt a trükköt kell alkalmazni, hogy az utónév mező után zárójelben odaírjuk a foglalkozást. Ez látszik a képen is. Hasonlóképpen lehetnek olyan névjegyeink, ahol meg egy másik személlyel kapcsolatosan van szükségünk információra. A kislányom óvodás társainak nincs (még) mobiltelefonja, viszont a szüleiket néha hívnunk kell. Általában ilyenkor is nehéz felidézni a felnőtt nevét, csak azt tudjuk, hogy “Anna anyukája”. Ugyanazt a trükköt kellett alkalmazni, mint a foglalkozásnál, az utónév mögé kellett zárójelben feltüntetni az ovistárs nevét.)

Korábban már írtam róla, hogy ez a rendszer valóban “élő”, vagyis mód van rá, hogy minden névjegy valódi tulajdonosa frissíthesse az adatait, ha pedig így tesz, akkor mi értesülhetünk róla, illetve a változások automatikusan átvezetőd(het)nek a névjegyeinkbe. Például a feleségem “előfizetett” az én adataimra. Ha az én mobil számom változik, az ő mobiltelefonjába ez szépen automatikusan átkerül. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha a feleségem nem úgy szokott volna tárcsázni engem, hogy “férj”. Mivel a névjegy minden adatára előfizetett, azokat teljes egészében én kontrollálom. Csakhogy én meg nem írhatom oda a nevemhez, hogy “férj” hiszen ez a kapcsolat kizárólag a feleségemmel áll fenn, mással nem.  Még érdekesebb a helyzet “Apuci” és “Anyuci” esetében. A feleségem így hívja a szüleit. Világos, hogy anyósom nem írhatja a nevéhez, hogy “Anyuci”, mert ez a kapcsolat csak a gyerekeire vonatkozik, viszont a gyerekei sem írhatják, ha a névjegykártya frissítés tőle (mármint anyósomtól) származik. Ebben az esetben a megoldás a kétszeres név felvétel. Nem szép, de amíg a kapcsolat jellegét és a mezőszintű frissítését nem lehet állítani, addig ez marad.

Sokat foglalkoztam a problémákkal, pedig ezt a pár limitációt leszámítva igazán jól ment az átállás. A Live névjegyek pont úgy viselkednek, mint a telefonban tároltak, hívhatók a munkahelyi és otthoni számok, kereshetők is. Sőt, a Live-os élet legalább egy szempontból a vállalati verziók előtt jár: ha egy partnerünk egyben a Live Messenger partnerek között is szerepel, akkor láthatjuk a jelenlét információját is. (A képeken épp senki nem jelentkezett be.)

A kezelőfelület is a világ legegyszerűbb dolgai közé tartozik. A képerőnyő beosztását “Windows Live”-ra állítottam. Ha a szinkronizálás sorra állok és megnyomom a nagy középső gombot (kvázi: Enter), már indul a szinkronizálás. Mellékesen lejönnek a hotmail-es levelek is, de ezt a nejem nem használja, ahhoz elkéri tőlem esténként a notebookomat.

Érdekes volt, hogy a névjegyek összefésülése előtt 34 kapcsolata volt a feleségemnek – kizárólag e-mail címek. Ezek közül 30 viszont a telefonjában is szerepelt, de csak a telefonszámuk. Az összefésülés egy része automatikusan sikerült (ahol névegyezés volt), a többit nekem kellett észrevennem. Most, a rendrakás után összesen 140 körül van a névjegyek száma.

Éles bevetés
Magam sem gondoltam volna, de egy-két héttel a címtár rendezése után élesben is vizsgázott a rendszer. Egy szombat délutánra megbeszéltük Emőke volt egyetemi csoporttársával, hogy meglátogatjuk őket és személyesen is gratulálunk neki a nemrég született kisbabájukhoz. Előző nap megkérdeztük a pontos címet, és én meg rögzítettem a névhez az új adatokat.
Aki már “csomagolt be” három gyerkőcöt az autóba, az tudja, hogy egy elindulás az nem egy egyszerű történet. Nagy nehezen összeszedtük magunkat, indulás előtt pedig megkérdeztem Emőkét, hogy mi a pontos cím. Hát az a telefonban van. Hol a telefon? Az fent maradt a lakásban. – Nem mentünk vissza érte, az utca nevére emlékeztünk, beállítottam az közepét a célpontnak és elindultunk. Meg is érkeztünk annak rendje és módja szerint. No ekkor fel kellet volna hívni az vendéglátónkat, de a telefon otthon maradt. Sebaj, majd felhívom én – egy idegen ember jelentkezett be, ez a barátnő egy korábbi telefonszáma volt. No most légy okos! A feleségem benyitott a legközelebbi fodrászhoz, hátha ott ismerik. Nem ismerték. Nekem meg az jutott eszembe, hogy a saját mobilomról bejelentkeztem a feleségem Live fiókjába, és megnéztem a névjegyek között a keresettet. Telefon, siker!

Összegzés
Bár a rendrakás java része kézzel történt, a végeredmény megfelelő (10-ből 8-at adnék, ha értékelni kell.). A feleségemnek van egy olyan címtára, amelynek van egy automatikus másolata a “felhőben”. A napi tevékenységek során ez tulajdonképpen nem is lényeges. Telefon-váltáskor viszont az új eszköz Live kliense automatikusan lerántja majd a címeket és már megy is tovább az élet. Vagyis – nekem sem lesz többet ilyen munkám.

Azt mondod, hogy ez nagyon Microsoft központú megoldás? Hogy bezárom magam a Windows Mobil paltformba? Nem így van. A Windows Live for mobile más platformokra elérhető. Ezek: Blackberry, Nokia (E51, E52,, E55, E61i, E63, E65, E66, E71, E75, E90, N73, N76, N78-82, N85, N86, N93i, N95, N96, 2007 claccic, és vgy még további 2 tucat. A pontos lista itt elérhető); Ki nem próbáltam őket, de ha valaki igen, ossza meg velem a tapasztalatait.