Profilo di TamasLepenye Tamás webnaplójaFotoBlogElenchiAltro ![]() | Guida |
|
17 gennaio Egy régi álmom valóra váltAmikor 2006-ban a T-Online felvásárolta az IWIW-et, először nem értettem. Minek egy cégnek egy közösségi háló? Aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz az. Milyen jó szinergiákat és szolgáltatásokat lehet ilyen tömegű ügyfélnek nyújtani! Az egyik szolgáltatás például az lehetne, hogy az IWIW ismerőseim neve és telefonszáma leszinkronziálódhatnak a telefonomra. (Kapcsolt áruként persze csak T-Mobile előfizetés esetén) Milyen jó is lenne az iwiw-et használni névjegytárolóként. Hát, ebből nem lett semmi. Szinte minden ismerősöm “ismerősöm” már, de a címlistát nem lehet hatékonyan használni. Azon kívül, hogy létezik, és a kapcsolatok definiáltak, igazából semmire sem használom. A klubok nem érdekelnek, jó, ha egy hónapban egyszer a környékére nézek. Nincs ott semmi. Az iwiw majdnem haszontalan. Ugyan nem szüntetem meg, de már rég nem érdekel. Amit nem tett meg az IWIW, azt megvalósította a Windows Live. December óta ugyanis szociális hálóként is működik, úgy, mint az IWIW vagy a Facebook stb. Ezt azt jelenti, hogy a korábbiaknál sokkal részletesebb profilt tölthetek ki magamról és a lehető legfinomabb módszerekkel szabályozhatom, hogy ki mit láthat ezekből az adatokból. Ezen felül mások ismerőseim lehetnek legalább háromféleképpen: a hálózatom tagjai lehetnek és/vagy a névjegyalbumomba tehetem őket és/vagy a messenger címlistába kerülhetnek. Ráadásul minden névjegynél beállíthatom, hogy a frissítéseire “előfizetek”, tehát a tulajdonos által módosított adatok átvezetődnek az én albumomba is. A névjegyalbumot használja a Windows Live Hotmail és ami ennél is érdekesebb, ezek a névjegyek egy Windows Mobilra is letölthetők. Innen már gondolom érthető: Tegyük fel, hogy egy egyetemi csoporttársam új munkahelyre kerül és megváltozik a telefonszáma. Windows Live ID-vel frissítheti a saját magáról tárolt adatokat a profiljában. Én az ő adatait névjegykártyaként a Live rendszerben tárolom, és előfizetek azok frissítésére, ezért a számváltozás automatikusan átkerül az én tárolómba is. Mivel Window Mobilom van a Windows Mobile Live segítségével leszinkronizálom a mobiltelefonomra. Kész az örökké friss mobiltelefon. Minden adatnak megvan a maga tulajdonosa, és pusztán azáltal, hogy a tulajdonos elvégzi a frissítést, minden érdekelt automatikusan megkapja ezt az információt. É az információ épp oda érkezik, ahol szükség van rá. Jelen esetben a mobilszám a mobiltelefonra. Ráadásul ez egy olyan telefon, amelynek a mester címtárpéldánya a felhőben van, tehát a mobil elvesztése esetén is megmarad. Jelezzetek vissza: tud ilyet más platform is? Megnéztem, hogyan működik a szinkronizálás, és lényegében elégedett vagyok vele. Amikor bekonfiguráltam a Windows Live Mobile szolgáltatást, megkérdezte, szeretném-e egyesíteni az Outlook névjegyeket az Live-beliekkel. Előszört féltem ettől a művelettől, mert azt hittem, hogy a következő alkalommal 600 névjegy fog virítani a hotmail címtárban, ezért aztán azt mondtam: nem. Később mégis evett a kíváncsiság, hogyan működik, ezért be szerettem volna kapcsolni a szinkronizációt. Cccc. Ez utólag nem megy. Törölni kellett a mobilról a live fiókot, majd újra létre kellett hozni. Megtörtént, és lám, már ott is voltak a névjegyek. Szuper! És szerencsére volt eszük a fejlesztőknek, mert nem szinkronizálódott vissza a teljes címtár. A Live névjegyek a Live szolgáltatással, az Outlook névjegyek az Exchange-el szinkronizálódnak továbbra is. Az egyesítés is elég intelligens volt. Rossz egyesítés nem történt. Ahol azonosságot fedezett fel, ott minden Outlook értéket meghagyott, csak a “személyes e-mail cím” és ha volt, akkor az azonnali üzenetküldési cím mezőt töltötte ki. A név az Outlookból jótt, de a Live szolgáltatásba ez nem replikálódott vissza. Remek. Ha mindkét névjegynél volt kép, akkor az Outlook-ét hagyta meg, de úgy, hogy a Live-ból továbbra is lehet látni az eredeti képet. Vagyis: mezőszinten meghatározott, hogy egy vagy kétirányú-e a szinkronizálás. Intelligens. Ezzel együtt nem tökéletes. A mobilon való egyesítés egyszer elsüthető dolog, később erre nincs felület (a mobilon). Máshol viszont egyesíteni nem lehet, épp a fenti, mező szintű replikáció miatt. Sebaj, kezdetnek ez is jó. Persze, tudom én, hogy ez a kis homokozó ma még legfeljebb pár tucat ember játékszere lehet. Hiszen kinek van Windows Mobilja, aki még mellesleg intenzív Live felhaználó – sőt a barátai is azok, és szorgalmasan töltögetik a profiljukat. Mégis, jogosnak érzem a lelkesedést, mert végre van legalább EGY olyan gyártó, amely letett az asztalra egy megoldást. És büszke vagyok, hogy ezt az MS csinálta. A legjobb az lenne, ha most az IWIW-ből át lehetne – lehetőleg folyamatosan – szivattyúzni az adatokat. No, onnan még nem lehet, de a Facebookról már igen. Ha pedig onnan lehet, akkor előbb utóbb lehet máshonnan is – elvégre a webszolgáltatások világát éljük. Ki tudja, talán még az IWIW-be is lehet életet lehelni egy Live integrációval. Commenti (1)Per aggiungere un commento, accedi con il tuo Windows Live ID (se utilizzi Hotmail, Messenger o Xbox LIVE possiedi già un Windows Live ID). Accedi Non hai ancora un Windows Live ID? Registrati
RiferimentiL'URL di riferimento per questo intervento è: http://lepenyet.spaces.live.com/blog/cns!8A601C211789FCC8!3581.trak Blog che fanno riferimento a questo intervento
|
|
|